A Budavári séták magazin készített egy riportot Nagy Sándor atyával. Ezt (letölthető formátumban is) közöljük.
A csend világából jött ember
Adventi beszélgetés a lélek csendjéről és a remény távlatáról Nagy Sándorral, a Mátyás-templom káplánjával. (2021)
Azt mondják, az embert életre szólóan meghatározzák a gyermekkori élmények. Az ön gyermekkorában mi volt az, ami meghatározónak bizonyult?
Olyan családban nőttem fel, ahol nem a szavaké volt az elsődleges szerep, hanem a jeleké, lévén a szüleim siketek. Otthon jelnyelven beszéltünk, így számomra úgyszólván anyanyelvi készséggé vált a kifejezésnek és a megértésnek ez a szép és különös módja. Emlékszem, egyik tanárom azt mondta egyszer, hogy „Sanyi, te a csend világából jöttél”. Máig a szívemben őrzöm ezt a mondatot.
Zajos világban élünk, ami nemigen kedvez az elcsendesedésnek…
Pedig a csend lehetőség. Lehetőség arra, hogy meghalljuk Isten hangját, és hogy figyelmünket belülre helyezzük. Ez persze nem könnyű, mert a világ és a mindennapok zaja csakugyan sok mindent képes túlkiabálni. A csönd azonban nagy segítségünkre lehet. Erre utal Avilai Szent Teréz is, amikor azt mondja:
„Erőtök a csöndben és a bizalomban rejlik.”
A csend és a bizalom csakugyan testvérek?
Csendben lenni egyfajta bizalmat is jelent önmagunk és a másik iránt. Bízni abban, hogy elbírjuk a csöndet, és mindazt, amit magával hoz. És bízni abban, hogy képessé tesz minket a lényeges dolgok meglátására.
Egyetemi tanulmányait az ELTE biológia szakán végezte. Mi vitte a természettudományok felé?
A természet szépsége és összetettsége mindig is lenyűgözött. Kezdetben ornitológus akartam lenni, majd az idegtudományok érdekeltek. A hallás idegrendszeri háttere és az ezzel kapcsolatos agyi folyamatok tanulmányozása fontos volt számomra. Nyilván családi indíttatásból.
Hallássérültek csoportja Mátyás-templomban
2019 VÍZKERESZTJÉN TARTOTTÁK AZ ELSŐ OLYAN SZENTMISÉT A MÁTYÁS-TEMPLOMBAN, AMELYEN SIKET ÉS HALLÓ HÍVŐK EGYÜTT IMÁDKOZHATTAK.
A tudomány világát hátrahagyva végül mégis egy másfajta hívásnak engedett…
A diploma megszerzése után mondtam igent az Úr hívására. A papképzést és a teológiai tanulmányokat az Esztergomi Hittudományi Főiskolán végeztem. Hat szép évet töltöttem ott.
2016-ban szentelték pappá. Hol kezdte el a szolgálatot?
Szentendrén. Főszolgálatom az iskolai hitoktatáshoz kötődött. Az ottani katolikus iskolában tartottam iskola- és osztálymiséket, reggeli áhítatokat, valamint hittanórákat is a felső évfolyamokon tanuló diákoknak. Szép kihívás volt megérteni, hogy miképp lehet hitünk titkait a mai kornak megfelelően befogadható módon átadni.
A hit az életünk része. Ezért fontos, hogy életteli legyen a hittel való foglalkozás is. Előfordult olyan is, hogy ha szép idő volt, a hittanóra vége felé kimentünk az udvarra. Egy ilyen alkalommal a gyerekek elkezdtek kosárlabdázni. Én meg, ahogy voltam, reverendában beálltam közéjük játszani. Közben a szünet is elkezdődött, és egyszer csak látom, egyre nagyobb a gyülekezet a pálya körül. Csodálkozó, mosolygós arcok. Úgy fest, nem mindennapi látvány lehetett egy reverendás korsárlabdás…
Szép pillanat lehetett. Szentendre után rögtön a Mátyás-templomba szólította a hivatása?
Nagyon meglepetten ért, amikor megtudtam, hogy épp itt, a Mátyás-templomban lesz az új szolgálati helyem. Itteni új megbízatásom mellé a siketek lelkipásztori szolgálatát is feladatomul kaptam.
Milyen múltra tekint vissza a hazai siket-pasztoráció?
Közel fél évszázados. A hívő siket közösség lelki életének korábban sokáig a Budapesti Piarista Gimnázium kápolnája adott otthont. Mély benyomást gyakorolt rám, milyen különleges összetartás jellemzi ezt a közösséget. Többféle lelki és közösségi program erősíti ezt. Fontosnak tartom az akadályok legyűrését, az egymás közötti szakadékok áthidalását, a szeretet hídjainak építését. A kezdetektől kerestem az alkalmat és a lehetőséget a siket és a halló hívek találkozására.
CSENDBEN LENNI EGYFAJTA BIZALMAT IS JELENT ÖNMAGAM ÉS A MÁSIK IRÁNT. BÍZNI, HOGY ELBÍRJUK A CSÖNDET, ÉS MINDAZT, AMIT MAGÁVAL HOZ.
2019 vízkeresztjén volt az első közös szentmise itt a Mátyás-templomban. A jel, a megjelenítés világa miképp gazdagítja a liturgiát?
A liturgia önmagában is jel, a szimbolikus cselekedetek pedig mindig önmagukért beszélnek. Szavak nélkül is sok mindent tud elmondani, megjeleníteni egy-egy jel. Fontos és szép küldetésnek tartom láthatóvá tenni a hallhatatlant, és kifejezni a láthatatlant.
Lelkünket is akadálymentesíteni kell ahhoz, hogy meghalljuk Isten igéjét?
Jézus is erről beszél, méghozzá épp a siket meggyógyításáról szóló történetben. Ebben szerepel egy arám szó, az effata, ami azt jelenti, hogy nyílj meg. Egy halló is lehet süket az Isten igéjére, miközben egy siket is képes lehet tiszta szívvel meghallani az örömhírt.
A mostani advent más, mint korábban. A világjárvány miatti karantén bezárja az embereket.
Ferenc pápa úgy fogalmazott egyszer, hogy az advent a remény távlatát adja meg nekünk. Úgy vélem, most, ebben az időszakban nagy szükségünk van arra, hogy megerősítsük magunkban és egymásban a remény távlatát. Amikor betegség, szomorúság és bizony emberi tragédiák vetnek árnyékot mindennapjainkra, fontos tudatosítani magunkban, hogy nem a halálé az utolsó szó, hanem az életé.
Lukács evangéliumában az Úr angyala így szól a pásztorokhoz: „Ez lesz a jel számotokra: találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve.”
Jézus megszületése csakugyan jel volt. Azzal, hogy az Isten megtestesült, emberré lett, azt juttatta kifejezésre, hogy egészen közel akar lenni hozzánk. Nagyon bátorító és felszabadító tud lenni az a gondolat, hogy az Isten nem valahol a távolban van, hanem itt akar lenni velünk. Jézus nem véletlenül mondja a tanítványainak: „Bátorság, én vagyok, ne féljetek!”
Ma még nem tudjuk, miképp alakul a karácsony, de azt igen, hogy az Isten ebben a helyzetben is leleményességre, kreativitásra hív bennünket. Ami eddig volt, az most nem tud ugyanúgy lenni. Ez igaz. De lehet máshogy. Hogy miképp, abban Assisi Szent Ferenc is segítségünkre lehet. Ő azt mondta: „Hirdessétek az evangéliumot. Ha kell, szavakkal is.”
Azaz elsősorban a tetteinknek kell beszélniük?
A cselekvő szeretetről beszél Jézus is, amikor azt mondja tanítványainak, hogy arról ismernek meg majd benneteket, hogy szeretettel vagytok egymás iránt. Úgy hiszem, a karácsony igazi ajándéka éppen ez. Ahogy az isteni szeretet megtestesült, úgy nekünk is ezt a példát érdemes követnünk, hogy mi magunk is meg tudjuk testesíteni a szeretetet. Így lesz Jézus születése olyan ünneppé, amelyből mindannyian töltekezhetünk.
NAGYON BÁTORÍTÓ ÉS FELSZABADÍTÓ TUD LENNI AZ A GONDOLAT, HOGY AZ ISTEN NEM VALAHOL A TÁVOLBAN, HANEM ITT AKAR LENNI VELÜNK.
